Jól sikerült első az félév

Befejeződött a 2021-22-es pontvadászat őszi idénye női csapatunk számára. Az elmúlt hónapokról az együttes vezetőedzőjét faggattuk.
- Mozgalmas fél év van mögöttünk – kezdte visszatekintőjét Bóza László. – A Tiszafüredi VSE szakosztályaként nyáron alakult meg női csapatunk, hivatalosan július elsejétől álltak edzésbe a lányok. Hetente kétszer edzünk, plusz volt a hétvégi meccs.
Kik alkotják a keretet és milyen sportmúlttal rendelkeznek?
- Tizenkét fős keretünk van, közülük nyolcan Tiszaszentimréről jöttek át a nyáron. Ők évek óta játszottak már a megyei bajnokságban. A többiek elsősorban iskolai szinten fociztak korábban. Herczeg Kira a kakukktojás, aki már óvodás kora óta a Tiszafüredi VSE játékosa, s immár a feénpőtt női csapatban bizonyíthatja tehetségét.
A Borsod megyei csökkentett méretű bajnokságban szerepel az együttes …
- A csökkentett méret tulajdonképpen a kézilabda pályát jelenti, 5+1-es létszámban, a kispályás foci szabályrendszere szerint zajlanak a 2×30 perces meccsek. Azért választottuk a Borsod megyei pontvadászatot, mert ott hétről hétre van forduló, s nem tornarendszerben zajlanak a küzdelmek. Két hónapon keresztül folyamatosan tudtunk játszani. A tavaszi szezon április elején kezdődik és június elején ér véget.
Hogy sikerült az első félév?
- Jelenleg abszolút újoncként a hetedik helyen állunk a tíz csapatos mezőnyben, de egy meccset tavaszra halasztottunk. A tíz szerzett ponttal elégedett vagyok, csapatunk egyre jobb teljesítményt nyújtott mind védekezésben, mind támadásban. A keret összetétele nagyon jó egyvelege a fiatal és rutinosabb játékosoknak, remek a hangulat az öltözőben. Remélem tavasszal tovább tudjuk gyűjteni a pontokat. Külön szeretném megköszönni a hazai mérkőzéseinkre kilátogató szurkolóinknak a buzdítást, akik nagyon sokat segítettek a lányoknak, illetve a Tiszafüredi VSE vezetőségének, mely minden támogatást megadott számunkra a bajnokságban való részvételre.
Klubunk és szurkolóink nevében is gratulálunk a lányoknak az őszi eredményekhez.