Felnőtt csapat Labdarúgás

Őszi utolsó hazai meccsünk következik …

A hét végén az őszi idény utolsó mérkőzéseit rendezik az NB III-ban – egy hét múlva a tavaszi első kör meccseire következnek -, csapatunk pedig hazai pályán fogadja a Sényő együttesét.

  • Ismerjük a Sényő gárdáját, mely ugyan idén gyengébben szerepel a korábban megszokottnál, de nem rossz csapat – vélekedett vasárnapi vendégünkről Dorcsák Zoltán. – Pontrúgásai különösen veszélyesek, így igyekszünk minimálisra csökkenteni a szöglet-, és szabadrúgásaik számát. Az egész játékuk mozgatója Kapacina Valér, az ő semlegesítése döntő lesz a végeredményt illetően. Az elmúlt két fordulóban nem játszottunk rosszul, de mindez sajnos a pontok számában nem tükröződik. Most már jó lenne itthon tartani a három pontot. Szövetes Krisztián felépült, így rá már számíthatok, ugyanakkor a legutóbb két sárgával kiállított Tóth Barna eltiltását tölti, ő nem lehet ott a keretben.

A Lipcsey Elemér Sporttelepen vasárnap 13 órakor kezdődő találkozót Kovács Tamás vezeti, segítői Deme Rajmund és László István lesznek.