Felnőtt csapat Labdarúgás

A tervet eddig teljesítettük …

Mint köztudott, csapatunk óriási küzdelemben 1-0-ra diadalmaskodott Egerben, a múlt héti bajnoki fordulóban és ezzel továbbra is tartja a lépést a közvetlen élmezőnnyel.

Eredetileg négy pontot terveztünk a Hajdúszoboszló és Eger elleni meccsekre, s ezt sikerült is megvalósítanunk – kezdte értékelését Dorcsák Zoltán. – Az már csak hab a tortán, hogy a két összecsapáson érintetlen maradt a halónk.

Egerben nem csak az ellenféllel kellett megküzdeni …

  • Így igaz. Míg korábban öröm volt futballozni a Szentmarjay-stadionban, most a játéktér állapota nem tette lehetővé a folyamatos játékot, s ez nem igazán kedvezett a mi stílusunknak. Ráadásul az első félidőben özönvíz eső hullott a pályára, ami igencsak megnehezítette a játékosok dolgát. Szabó Viktor gólja, illetve Kalóz Ádám sérülése után, különösen a hajrában nagyon nyomott a házigazda, helyzeteik is voltak, de Tajti Bence ismét hozzátette a magáét a győzelemhez. Igyekeztünk felkészülni a kétszeres NB I-es gólkirály Simon Attilából, de a kényszerű cserét követően többször is ziccerbe került, de nem tudott túljárni kapusunk eszén.

A hétvégén szünet lesz a bajnokságban …

  • Most szusszanhatunk egyet, a sérültjeink pedig gyógyulhatnak. A másodosztály egyik legmasszívabb csapatát, a Siófokot fogadjuk, minden teher nélkül léphetünk pályára, s igazán élvezhetjük a kupameccset.

A találkozóra szombaton 15 órakor kerül sor a Lipcsey Elemér Sporttelepen.