Felnőtt csapat Labdarúgás

Itt az ideje, hogy kezdjük …

Mint köztudott, vasárnap megkezdi szereplését csapatunk a 2022-23-as harmadosztályú bajnokságban.

  • Már itt az ideje, hogy tétmeccsen lépjünk pályára – felelte honlapunk érdeklődésére Dorcsák Zoltán. – Játékospályafutásom alapján nyugodtan mondhatom, ilyenkor már mindenkiben dolgozik az adrenalin, mindenki nagyon várja a játékvezető kezdő sípszavát. Mivel egy “szomszéd” ellen kezdünk, a Füreden élő játékosok jobban átérzik a Karcag elleni megyei rangadó jelentőségét, mint friss igazolásaink. Persze az öltőzőben őket is igyekeztünk felkészíteni, mi vár rájuk az ősi rivális ellen. Úgy gondolom, mindkét szurkolótábor készül a találkozóra, így népes közönség előtt, jó hangulatú kilencven percre számítok. Egyetlen játékos kivételével a keret valamennyi tagja a rendelkezésünkre áll, azaz nem panaszkodhatunk összeállítási nehézségre. A felkészülés első meccsét éppen a Karcag ellen vívtunk, ám abból a döntetlenből nem lehet semmiféle következtetést levonni, mert mindkét keret változott azóta. Mint a megyei rangadókon általában itt sem lehet egyértelmű esélyest megnevezni, de bízom abban, hogy a hazai pálya, a nagyobb NB III-as rutin felénk billenti el a mérleg nyelvét.

A vasárnapi találkozónak a füredi Lipcsey Elemér Sporttelep ad otthont, a 17.30-kor kezdődő összecsapást Borbás Bottyán vezeti, segítői Juhász László és László István lesznek.