Felnőtt csapat Labdarúgás

Bence, a Tajti kapusdinasztia legifjabb tagja

A Tajti név szinte brandnek számít Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Igazi futballkapus dinasztia, melynek tagjait teljesítményük, emberi kvalitásuk miatt még évtizedek óta az ellenfelek is megsüvegelik szerte a megyében. A nagybácsi Tajti Gábor, majd az édesapa Tajti József után immár a “gyerek” Tajti Bence öregbíti a família hírnevét a labdarúgó pályákon.

Sok emlékezetes meccsen álltak nevelőegyesületük, a Jászapáti kapujában. Tajti Józsefnek például kijutott a 2006-2007-es szezonban NB II-ben szereplő Ferencváros elleni meccsből is, ahol 10 ezer néző előtt olyan játékosokkal kellett farkasszemet néznie, mint Tököli Attila, Lipcsei Péter vagy éppen Laczkó Zsolt. Remek teljesítményt nyújtott, a 0-2-es eredményért nem kellett szégyenkeznie.

Az elmúlt napokban pedig már a “fiúról”, Bencéről szóltak a focihírek. A tavaly nyár óta klubunk kapuját őrző 24 éves hálóőr ugyanis parádézott a magyar válogatott kapujában a minifutball Európa-bajnokságon. Hogy az együttes nem jutott be a kontinensvetélkedő elődöntőjébe, legkevésbé rajta múlott.

A 2022-es esztendő eddig igazán remekül sikerült számodra. Csapatunk és a válogatott kapujában is remek teljesítménnyel hívtad fel magadra a figyelmet …

  • Köszönöm, én is úgy érzem, hogy jól ment idén a védés. A Tiszafüreddel tavasszal kimondottan jó szezont zártunk. Hazai pályán egyetlen alkalommal maradtunk pont nélkül, miközben több, nálunk erősebb gárdát is legyőztünk. A DEAC és a Tiszaújváros elleni itthoni, illetve a BKV elleni idegenbeli győzelemre egyaránt büszke vagyok, ám nekem mégis a jászberényi sikerünk a legértékesebb. Jászapáti gyerek vagyok, nálunk a Berény örök riválisnak számít, de mint megyei rangadó is különleges helyet foglal el a győzelmi rangsorban. A válogatott szereplés pedig csak hab volt a tortán. Függetlenül attól, hogy milyen sportágban képviseli valaki a hazáját, mindig büszkeséggel kell, hogy eltöltse az illetőt. Én ötödik alkalommal voltam Eb-n, vb-n a magyar minifutball válogatott kapusa, de ugyanolyan felemelő érzéssel álltam a háló elé.

Jól érzem a hangodon, hogy a remek teljesítményed ellenére csalódott vagy az Eb-szereplés miatt?

  • Nem titkoltuk, minimum az elődöntőbe vártuk magunkat, így tényleg nem tudok igazán örülni a jó formámnak. A törökök elleni meccs kivételével, amikor 8-0-ra nyertünk, mindig sikerült nekem is hozzájárulni a győzelemhez, a továbbjutáshoz. A kazahok elleni kiesést (1-1 után büntetőkkel maradtunk alul – a szerk.) csak magunknak köszönhetjük. Sajnos úgy tűnik, hogy miután a torna meccsén elbúcsúztattuk a legerősebbnek vélt szerbeket (Tajti Bence büntetőt védett a szétlövésben – a szerk.) elhittük, minket már nem állíthat meg senki. Hát nem így lett …
  • Vége a bajnokságnak, az Európa-bajnokságnak, elérkezett a pihenés ideje …
  • Én a szabadságom terhére tudtam részt venni az Eb-n, azaz most a munkahelyemen kell helyt állni, de hát valamit, valamiért.

Az elmúlt szezonban mutatott teljesítményedet látva sok szurkoló fejében megfordult, hogy nálunk tehetősebb, magasabb osztályban szereplő klubok elcsábítanak Tiszafüredről …

  • Mindenkit megnyugtatok, már megegyeztem Ábrahám Tamással, maradok Füreden. Jól érzem magam a klubnál, jó a közösségünk, nincs miért váltanom.

A következő szezonban is komoly feladatok várnak Tajti Bencére. Egyrészt a TVSE kapujában is hasonló formát várnak tőle a szurkolók, másrészt világbajnokságot rendeznek a minifutball-válogatottak számára. Márpedig fiatal hálóőrünk szeretne ott lenni az Arab Emírségekben megrendezendő vb-n …