Felnőtt csapat Labdarúgás

A Tiszaújváros ellen búcsúzunk közönségünktől

Vasárnap délután, az 2021-22-es harmadosztályú bajnokság utolsó hazai mérkőzésén a Tiszaújváros együttesét fogadja csapatunk.

A vendég borsodi alakulat remek szezont fut, két fordulóval a zárás előtt még esélye van felkapaszkodni a dobogó legalsó fokára. Igaz, ahhoz nyernie kell(ene) vasárnap, amihez remélhetően nekünk is lesz egy, két szavunk …

  • Talán először a tavaszi szezonban, azzal az ideális állapottal szembesülhetünk, hogy mindenki játékra jelentkezik – kezdte beharangozóját Dorcsák Zoltán vezetőedző. – Talán egyedül Kertész Tamás szerepeltetése kérdéses, de jó formában van, így nem véletlen, hogy ő is szeretne pályára lépni. A Tiszaújváros jó csapat, különösen támadójátéka veszélyes. Két csatára, Bartusz Dániel (19) és Nagy Dávid (18) is ott van a góllövő-lista élmezőnyében. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem csak elől, hanem hátul is gólképesek. Mi ezt szeretnénk kihasználni, s amennyiben hátsó alakzatunk a DEAC vagy éppen a BKV ellen mutatott formáját hozza, meglepetést szerezhetünk. Reméljük szurkolóink minél nagyobb létszámban jönnek ki, hiszen többször bebizonyosodott már, hangos buzdításuk képes szárnyakat adni játékosainknak.

A Lipcsey Elemér Sporttelepen 17 órakor kezdődő találkozót Tóth Tamás vezeti, segítői Kovács Zoltán és Molnár László lesznek.