Felnőtt csapat Labdarúgás

Bizakodva utazunk Egerbe

Két egymást követő idegenbeli mérkőzést követően (BKV Előre, Kisvárda II) sem tér még haza csapatunk, a bajnokság harminchatodik fordulójának vasárnapi találkozóján újfent vendégként lép pályára.

  • Ugyan három, zsinórban aratott győzelem után legutóbb kikaptunk Kisvárdán, mégis bizakodva utazunk Egerbe – felelte honlapunk érdeklődésére vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – Az erőltetett menet után úgy látom sikerült regenerálódnunk, és két maródink, Fehér Zsolt, valamint Szabó Viktor is edzésbe állt végre. Bár Kertész Tamás és Kalóz Ádám könnyített munkát végeztek a napokban, reményeink szerint tudják vállalni a játékot. Ugyanakkor kérdéses a legutóbbi bajnoki előtt, a bemelegítés során megsérült Barna Viktor játéka. Szeretnénk a hazai győzelem után idegenben is nyerni a hevesiek ellen, mert egy újabb sikerrel akár oda is érhetünk a tizenegyedik helyre.

Csapatunk jelenleg a tizenharmadik helyen áll, kettő ponttal a tizenegyedik kis-Loki és Füzesgyarmat mögött. Az Eger utolsó nyolc meccsén mindössze kettő pontot szerzett, igaz, akkor a bajnok Kazincbarcikával és a harmadik BKV Előrével végzett döntetlenre. Utolsó győzelmét még március végén aratta a Jászberény ellen.

A vasárnapi bajnoki találkozó 17 órakor kezdődik az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadionban