Klub Utánpótlás

Füredi gólkirály Hajdúszoboszlón

A Hajdúszoboszlói Sportegyesület a napokban ünnepelte 110 éves fennállását, az ünnepségsorozat részeként pedig utánpótlás tornát rendezett a hét végén. Erre meghívást kapott a Bóza László vezette U7-es és U9-es csapatunk.

A fiatalabb korosztály remek eredményt ért el a műfüves pályán megrendezett viadalon, a hat együttest felvonultató tornát a harmadik helyen fejezte be. Pedig az előjelek nem voltak a legjobbak, hiszen nem sokkal az indulás előtt derült ki, hogy Feuerabend István és Posta Zara betegség miatt nem tud elutazni, így mindössze öt játékossal vett részt a tornán együttesünk. Ennek ellenére szépen termelték a gólokat gyerekeink, Antal Martin egymaga tízszer volt eredményes, Prázmári Bence és Darai Levente is ötször, ötször betalált az ellenfelek kapujába, de Ujvári Nimród és Darai Zalán is remek teljesítményt nyújtott.

Az U9-es korosztály csapatait két ötös csoportba sorsolták a rendezők. Itt is volt két hiányzónk, Katona László és Posta Benett betegség miatt kénytelen volt kihagyni a tornát.

Eredmények: Hajdúszoboszló I-Tiszafüredi VSE 3-2 (gólszerző: Drén Kristóf 2), Hajdúsámson-TVSE 3-2 (gólszerző: Drén 2), Hajdúszoboszló III-TVSE 0-7 (Drén 3, Dobos Dénes, Csató Hunor, Cseh Gergely, Farkas János), Hajdúnánás-TVSE 2-4 (gólszerző: Drén 2, Csató, Csala Noel).

A csoport második helye azt jelentette, hogy a másik ötös másodikja ellen léphettek pályára gyerekeink a a bronzéremért. A Debreceni Labdarúgó Akadémia ellen ugyan 8-3-as vereséget szenvedtek Bóza László tanítványai – gólszerző: Drén 3), de így is az előkelő negyedik helyen végeztek. A csapat tagjai voltak: Csala Noel, Dobos Dénes, Kovács Nándor, Csató Hunor, Farkas János, Cseh Gergely, Bükky Martin, Drén Kristóf.

A torna gólkirálya csapatunkból került ki, Drén Kristóf 12 találattál bizonyult a legeredményesebb játékosnak.

Nagyon ügyesen játszottak gyerekeink, több szép támadást vezettünk, gyönyörű gólokat szereztünk. Büszke vagyok csapatainkra – nyilatkozta honlapunknak Bóza László.