Felnőtt csapat Labdarúgás

Ez azért más meccs volt …

Csapatunk tegnap este az NB II-es Szolnoki MÁV ellen folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorát. A műfüves pályán megrendezett villanyfényes találkozón gól nélküli döntetlenre végeztünk a jövő hét végén már bajnoki meccsen szereplő Tisza-partikkal.

  • Ez azért más meccs volt, mint a múlt szombati, Kaba elleni találkozó – kezdte értékelését vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán. – A papírformának megfelelően ugyan a Szolnok irányította a mérkőzést, de védekezésünk mindvégig stabil volt. Nem játszottunk bunkerfocit, a megszerzett labdákból mi is veszélyeztettük a kék-fehéreknél próbajátékon szereplő Hegedűs Lajos kapuját.

Csapatunkban több olyan próbajátékos is pályára lépett, akik már múlt szombaton is lehetőséget kaptak, az ő sorsuk napokon belül eldől. Ugyanakkor a szegedi Grosics Akadémián, illetve a Mol Fehérvárnál nevelkedett, 19 éves Illés Richárd tegnap mutatkozott be színeinkben, ő minden bizonnyal a holnapi felkészülési meccsen is szerelést ölt.

Szombaton 10 órakor NB III-as csoportellenfelünket, a Jászberény együttesét fogadjuk gyakorló meccsen a műfüves pályán.