Felnőtt csapat Labdarúgás

Két visszatérő itt, egy hiányzó ott …

A hétvégén a tizenkettedik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk vasárnap 13 órakor Putnokon lép pályára.

A két edző, Dorcsák Zoltán, illetve a hazaiakat irányító Szala Ákos sincs könnyű helyzetben. Bár úgy tűnik, nálunk Mészáros Norbert és Harsányi Zoltán visszatérésre kész, még így is jó néhányan hiányoznak a keretből.

Ugyanakkor a hazaiaknál is akad érzékeny veszteség. Az öt évet az MTK utánpótlásában eltöltő, 20 esztendős Sághy Félix nyáron érkezett Putnokra, s azonnal meghatározó játékosa lett a borsodi alakulatnak. Eddig tíz bajnokin volt kezdő, ám ezeken öt sárga és egy piros lapot kapott. Mivel a legutóbbi, békéscsabai összecsapáson kiállították, s a fegyelmi bizottság egymeccses eltiltással sújtotta, így nem léphet pályára ellenünk.

A Putnok jelenleg egy ponttal csapatunk mögött, a táblázat tizennegyedik helyén tanyázik. Az előző bajnokságban mindkét bajnoki mérkőzést elveszítettük ellenük, idegenben 1-0-ra, hazai környezetben 4-3-ra maradtunk alul. Igaz, a Magyar Kupában 3-2-re legyőztük vasárnapi házigazdánkat.