Felnőtt csapat Labdarúgás

Gólképes védelem, kontra botladozó csatársor

Szerdán hétközi fordulót rendeznek az NB III-as bajnokságban. A Keleti csoport nyolcadik fordulójában csapatunk idegenben, Salgótarjánban lép pályára. A 16 órakor kezdődő mérkőzést Nagy Attila vezeti, segítői Juhász László és Skover Péter lesznek.

Ha nem tizedelnék sérülések keretünket, azonnal rávághatnánk, hogy – totónyelven szólva – tuti kettes meccsre utazunk a Szojka Ferenc Stadionba. Nem kezdte jól ugyanis a szezont a nógrádi alakulat, hét forduló alatt mindössze egyetlen döntetlenre futotta erejéből, utolsó öt meccsét ráadásul zsinórban elveszítette. A Kisvárda elleni 1-1 kivételével csupán a Hajdúszoboszló elleni meccsen úszta meg három kapott gól alatt, azaz semmi nem szól a hazai alakulat mellett.

Ennek ellenére nem árt az óvatosság, már csak azért sem, mert mint tudjuk, minden sorozat megszakad egyszer. Első számú kapusa, Szalay Alex a legutóbbi fordulóban, Békéscsabán letöltötte kiállítás miatti eltiltását, így visszatérhet a keretbe.

  • Tegnap már edzésre jelentkeztek néhány azok közül, akik a múlt héten sérülés miatt kihagytak foglalkozásokat. Bízom benne, hogy Tarjánban már nem csak a helyzeteink lesznek meg, de gólokat is szerzünk – foglalta össze tömören reményeit vezetőedzőnk, Dorcsák Zoltán.