Felnőtt csapat Labdarúgás

Megvan az első győzelem

Mint köztudott, csapatunk tegnap 3-2-re nyert Debrecenben, a kis-Loki ellen, s ezzel megszerezte idei első győzelmét. A találkozót követően vezetőedzőnkkel beszélgettünk a kilencven percről.

Nehéz szülés volt vagy az eredmény nem tükrözi hűen a látottakat?

  • Több okból is magunknak tettük nehézzé a meccset. Jól kezdtünk, uraltuk a meccset, még ha ki is hagytuk a helyzeteinket. Aztán rúgtunk magunknak egy gólt, s azonnal görcsössé váltunk. Szerencsénkre a hazaiak 1-0-nál kihagyták ordító ziccerüket, mi pedig még a szünet előtt egyenlítettünk. A második félidő már egyértelműen a mienk volt, a 3-1-es vezetésünk nem tükrözte fölényünket. Akár még két, három gólt is szerezhettünk volna. A hajrára viszont belealudtunk, szépítettek a hazaik, így izgalmas lett a vége. Mindent egybevetve, a látottak alapján reális a győzelmünk.

A hétvégén szünet lesz a bajnokságban.

  • Mivel már búcsúztunk a Magyar Kupától, szabad lesz a hétvégénk. Ugyanakkor, hogy ne maradjunk meccs nélkül, pénteken este fél hatkor az Egyek ellen játszunk egy edzőmeccset.

A bajnokság ötödik fordulójára szeptember 1-én, szerdán kerül sor. Akkor csapatunk az Újpest II gárdáját fogadja.