Klub

Augusztus közepén avathatjuk a pályát

Mint köztudott, a jövő hét végén, augusztus elsején megkezdődök a 2021-22-es harmadosztályú bajnokság. Csapatunk sorsolása nem éppen egyszerű, hiszen az első négy fordulóból háromszor is idegenben lép pályára.

  • Mi kértük a szövetséget, hogy centerpályánk felújítása miatt ne hazai pályán kezdjük a bajnokságot, s az első hetekben csak egyszer játszunk itthon – tudtuk meg klubunk elnökhelyettesétől, Ábrahám Tamástól. – Mivel a bajnoki rajtot követően Magyar Kupa-fordulót rendeznek, s akkor is idegenben, Debrecenben lépünk pályára, így a tervek szerint augusztus 11-én, szerdán, a Békéscsaba II ellen vehetjük ismét birtokba sporttelepünket. Az új fű egyébként szépen fejlődik, gyönyörűen néz ki. Az Újpest “gyepmestere”, aki a Mezőkövesd centerpályáját is gondozza, irányítja a munkálatokat. Amennyiben az időjárásnak köszönhetően az a döntés születne, hogy a második fordulóban sem ajánlatos még itthon játszanunk, felcseréljük a viharsarkiakkal a pályaválasztói jogot. Azt követően pedig kétszer egymás után ismét idegenbe megyünk, azaz nyerünk egy kis plusz időt …

Csapatunk addig is Egyeken, illetve a füredi műfüvesen készül az őszi idényre.