Felnőtt csapat Labdarúgás

A tavasszal még NB II-es gárdánál kezdünk

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítette a 2021-22-es bajnokság őszi idényének sorsolását. A pontvadászat augusztus elsején kezdődik és december 5-én, a huszadik forduló összecsapásával ér véget. A bajnokság első felvonásában négy hétközi forduló vár a csapatokra.

A Dorcsák Zoltán vezette együttesünkre nehéz rajt vár, hiszen egyből az első fordulóban az elmúlt szezont még az NB II-ben töltő Kazincbarcika vendége lesz. A második játéknap összecsapásait augusztus 11-én, szerdán rendezik, ekkor a Békéscsaba II gárdája látogat Tiszafüred, majd az előző bajnokságot negyedik helyen záró Füzesgyarmat vár csapatunkra. A negyedik körben – idegenben – a DVSC II, az ötödikben – itthon – az Újpest II ellen lépnek pályára Kalóz Ádámék.