Felnőtt csapat Labdarúgás

Nem lesz létszámcsökkentés az NB III-ban

Többször jeleztük a közelmúltban honlapunkon, hogy a tervezett NB III-as létszámcsökkentést nem lesz egyszerű megoldani, ha az MLSZ továbbra is zöld utat ad az NB I-es, NB II-es klubok tartalékcsapatai számára.

Nos a szövetség elnökségének június 17-i hivatalos értesítője szerint nem is lesz változás a harmadosztály létszámában a 2021-22-es idényben.

Az MLSZ elnöksége “… a tartalékcsapatok megnövekedett létszáma miatt engedélyezte, hogy a 2021/22-es bajnoki évben 3×20 csapat szerepelhessen az NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságban”.

Az új idényre eddig NB III-as jogot szerzett 54 csapat mellett tehát további hat együttes kap rajt engedélyt az augusztus elsején rajtoló harmadosztályú pontvadászatra. Hogy melyek ezek, erről egyelőre nincs információnk. Csupán a zuhanyhíradóból értesültünk arról, hogy az NB I-be frissen feljutott Gyirmót és a tartalékcsapatát néhány éve megszűntető MTK ott van a hatvanas listán. Ha további új gárdákat nem sorol be az MLSZ, a Keleti 15. (Putnok), valamint a három csoport 16. helyezettjei (SBTC, Hódmezővásárhely, Gárdony) lehetnek nyertesei a létszámfeltöltésnek.