Felnőtt csapat Labdarúgás

Kész a nyári menetrend

Mintha csak ma ért volna véget a 2020-21-es harmadosztályú bajnokság, máris arról adhatunk hírt, hogy napokon belül megkezdi felkészülését csapatunk a következő idényre.

Dorcsák Zoltán vezetőedző irányításával június 21-én, hétfőn áll munkába keretünk. Az első héten még csak három edzés szerepel a programban és szabad lesz a hétvége is. Ekkor minden bizonnyal több próbajátékos is bizonyítási lehetőséget kap. A második héttől kezdve viszont már mindennap lesz gyakorlás, mi több, lejátsszuk első előkészületi mérkőzésünket is. Július ötödikétől heti két edzőmeccs került a felkészülési menetrendbe, az utolsót 24-én vívjuk a fővárosban. Pályánk felújítása miatt mind a hét előkészületi mérkőzésünkre idegenben kerül sor. Ellenfeleink között van NB II-es és NB III-as alakulat, valamint megyei I. osztályú bajnok is. A 2021-22-es NB III-as bajnokság augusztus elsején rajtol.

A felkészülési meccsek menetrendje – júl. 3.: Szolnoki MÁV-Tiszafüredi VSE. Július 7.: DVSC II-Tiszafüredi VSE. Július 10.: Karcag-Tiszafüredi VSE. Július 14.: Tiszaújváros-Tiszafüredi VSE. Július 17.: Vecsés-Tiszafüredi VSE. Július 21.: Jászberény-Tiszafüredi VSE. Július 24.: ESMTK-Tiszafüredi VSE. Augusztus 1.: bajnoki rajt.