Felnőtt csapat Labdarúgás

Jászberényi hazai meccsel búcsúzunk …

Normál körülmények között az idei bajnokság 38., utolsó fordulójában hazai pályán búcsúzhatna csapatunk kitartó közönségünktől. Mivel azonban klubvezetőink igyekeztek egy kicsit előre is tekinteni, s már a 2021-22-es szezonra is készülni, néhány hete megkezdődött centerpályánk felújítása. Emiatt a hétvégi összecsapásra “albérlet” után kellett néznünk.

  • Jó a kapcsolatunk a JFC-vel, így gyorsan sikerült megegyeznünk megyei testvércsapatunkkal, hogy a vasárnapi, BVSC elleni találkozónknak a Jász főváros sporttelepe adjon otthont – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnökhelyettese, Ábrahám Tamás. – Bízunk benne, minél több szurkolónk elkíséri csapatunkat az idegenbeli hazai összecsapásra.

A vasárnap 18 órakor, Jászberényben megrendezésre kerülő mérkőzésre a belépés ingyenes lesz, ám csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek a sporttelepre a szurkolók.