Felnőtt csapat Labdarúgás

Tavasszal már hat bajnoki gólnál tart

A házi góllövő-listát vezető Kalmár Ferenc téli távozása után jelenleg Szabó Tamás keretünk legeredményesebb játékosa. Köszönhetően annak, hogy tavasszal már hatszor is bevette az ellenfelek kapuját … Sőt, az NB I-es ZTE elleni Magyar Kupa-találkozón is megzörgette a hálót!

Pedig betegség miatt kénytelen volt kihagyni a Gyöngyös és a Jászberény elleni mérkőzéseket – a megyei rangadó el is maradt -, illetve a DVTK II ellen mindössze a második félidőben, csereként lépett pályára. Hat és fél meccs, hat gól, nem rossz mutató … Amikor Tamás tavasszal bajnoki mérkőzésen a kapuba talált, soha nem kaptunk ki, pontot is csupán legutóbb, Sajóbábonyban veszítettünk.

  • Sajnos a betegség miatt két teljes hetet ki kellett hagynom, emiatt még csak most kezdem utolérni magam, de tény, ilyen sikeres NB III-as szezonom nem volt még pályafutásom során – felelte érdeklődésünkre a 11 találatnál járó Szabó Tamás. – Az én eredményességem azonban a csapat érdeme (is), a társak nélkül sehol nem tartanék.

Nem csak a te, de a csapat tavaszi idénye is jól alakult eddig.

  • Ugyan kevesen vagyunk, de nagyon együtt van a társaság. Éppen valamelyik nap beszélgettünk az öltözőben, hogy most már jó lenne nem hátrafelé nézni, a kiesés elleni küzdelemről beszélni, hanem egy kicsit az előttünk állókat megszorongatni, s erre k Képesnek tartom rá az együttest. Ami az én eredményességemet illeti, a gólok mindig önbizalmat adnak egy csatárnak, s ezzel így vagyok én is. Most ráadásul jobban megoszlik a teher, mint ősszel, amikor kimondva-kimondatlanul mindenki Kalmár Feritől várta a gólokat. Az ellenfelek védőinek már nem elég egy támadóból készülni, hiszen Urbin Peti vagy Barna Viktor ugyanúgy képes a gólszerzésre mint Bíró Peti, Papp Norbi vagy éppen én.

A csatárok általában meghatároznak egy elérendő gól számot …

  • Most tizenegynél tartok, ha 15-20 között szereznék, elégedett leszek. Mindez azt is jelentené, hogy csapatunk is jól szerepel, s az a legfontosabb.

Szabó Tamás legközelebb a Kisvárda II ellen gyarapíthatja góljai számát.