Felnőtt csapat Labdarúgás

Másodszor léptünk ugyanabba a folyóba

Nincs irigylésre méltó helyzetben vezetőedzőnk. Dorcsák Zoltán még pályája elején jár, de már másodszor szembesül olyan kivédhetetlen akadállyal, mely a rutinos, idősebb szakemberek életében sem igen fordult elő korábban …

  • Nincs szerencsénk, nekünk másodjára is sikerült belelépnünk ugyanabba a folyóba – osztotta meg véleményét honlapunkkal Dorcsák Zoltán. – Ősszel a Sajóbábony (4-1) elleni találkozót megelőzően talán még rosszabb helyzetben voltunk. Akkor az egész keret karanténban volt két hétig, s úgy kellett pályára lépnünk a borsodiak ellen, hogy egyetlen edzésen sem vettek részt a játékosok. Most talán annyival jobb a helyzetünk, hogy “csak” egy hetet hagytunk ki, és egészséges játékosaink saját lakókörnyezetükben elvégezték az előírt kondicionális edzéseket. Szerencsére újabb hiányzóink nincsenek, így tegnaptól ismét közösen, a pályán készülünk a hét végi bajnokira.

Azért meglehetősen szűkös a létszám …

  • Való igaz, mindössze tizenkét felnőtt játékos áll a rendelkezésünkre. Nagyobb teher hárul a fiatalokra, a hiányzókat az ifiből pótoljuk vasárnap. A DVTK II ellen, ha csak újabb játékosok nem dőlnek ki a sorból, mindenképpen pályára akarunk lépni. Sőt, nem csak játszani akarunk, de pontot, pontokat akarunk szerezni.

A vasárnapi bajnoki mérkőzés 16.30-kor kezdődik a Lipcsey Elemér Sporttelepen.