Felnőtt csapat Labdarúgás

Mindenképpen szeretnénk játszani …

Mint az köztudott, az elmúlt bajnoki fordulóban nem tudott csapatunk kiállni a megyei rangadón, Jászberényben és játék nélkül szenvedett – a szabályoknak megfelelően – 3-0-ás vereséget. Ugyan még öt nap hátra van a következő játéknapig, ám az előzmények ismeretében szurkolóinkban jogosan merül fel annak félelme, hogy vasárnap sem lépünk pályára …

  • Mindenképpen szeretnénk játszani, semmi szín alatt nem akarjuk feladni a DVTK II elleni találkozót – felelte honlapunk érdeklődésére szakosztályunk elnöke, Ábrahám Tamás. – Éppen azért, hogy csökkentsük az átfertőződés veszélyét, a múlt héten egyetlen edzést sem tartottunk. Tegnap 12 egészséges játékossal, például a betegségen korábban már áteső Kalóz Ádámmal megkezdtük a felkészülést a vasárnapi kilencven percre. Bízunk benne, hogy újabb betegség, sérülés nem nehezíti tovább helyzetünket, s ha szűkös kerettel is, de fogadni tudjuk a borsodi alakulatot.

A DVTK II elleni bajnoki találkozó vasárnap 16.30-kor kezdődik Tiszafüreden.