Felnőtt csapat Labdarúgás

Türelmesnek kell lennünk …

A rossz szezonzárás után – három vereséggel fejeztük be a 2020-as évet – jól sikerült csapatunk idei bajnoki nyitánya. A Tállya elleni 4-2-es idegenbeli győzelem azonban csak akkor ér igazán sokat, ha vasárnap hazai környezetben is begyűjtjük a három pontot. Pláne, hogy a kiesés elleni küzdelemben riválisnak számító Hatvant látjuk vendégül …

  • Hál’ istennek a keret eddigi két hiányzóján, Kalóz Ádámon és Jakab Róberten kívül mindenki a rendelkezésemre áll, így nyugodtan készülődhetünk a vasárnapi rangadóra – felelte honlapunk érdeklődésére csapatunk vezetőedzője, Dorcsák Zoltán. – A rajt előtti feszültség érthető módon elmúlt, a győzelem után sokkal oldottabb a hangulat az öltözőben is. Az biztos, egészen más meccsre kell készülnünk, mint a tállyai volt. Ott a hazai gárda nyílt focit játszott, gyors játékosainknak volt területük. A Hatvan ugyanakkor általában beássa magát a kapuja elé, s abból próbál kontrázni. Türelmesnek kell lennünk, ha állóháború alakul ki, akkor sem szabad siettetnünk a játékot. Célunk egyértelműen a győzelem kiharcolása. Az újabb három ponttal már most nagy lépést tehetnénk a bent maradás kiharcolása felé.

A Hatvan elleni bajnoki találkozó vasárnap 14.30-kor kezdődik Tiszafüreden. A mérkőzésre a járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött, a nézők kizárásával kerül sor. Így csapatunk hűséges szurkolói az összecsapás alakulását online közvetítésünkön keresztül követhetik figyelemmel.