Felnőtt csapat Labdarúgás

Pályafutásom legkönnyebb gólját szereztem

A hét végi bajnoki nyitányon ott folytatta csapatunk, ahol a felkészülési meccseken abbahagyta … Gólerős támadójáték, szellős védekezés, de a lényeg, hogy begyűjtöttük a három pontot. A Tállya elleni idegenbeli győzelemből Szabó Tamás két góllal vette ki részét.

  • Érdekes módon a kezdéskor nem éreztem magunkon, hogy kellően frissek lennénk, ám letámadásunkkal sikerült zavart okozni a hazaiak hátsó soraiban – elevenítette fel a vasárnapi kilencven percet támadónk. – Bár a gyors vezetésünk után hamar jött az egyenlítés, a szünetig kimondottan jól ment az előre játék, így megnyugtató előnnyel térhettünk pihenőre. A folytatásban sajnos már többet hibáztunk, de nyertünk és ez a lényeg.

Minden támadó ilyen szezonkezdésről álmodik, fél óra, két gól …

  • Valóban jó érzés így kezdeni a bajnokságot, csak a folytatás is ilyen legyen. Az első gólom szerintem pályafutásom legkönnyebb találata volt, körülbelül 30 centiről szereztem. Egy szöglet után Fehér Zsolt fejelte kapura a labdát a hosszú sarokról, mely úgy tűnt, hogy elsuhan a gólvonal előtt keresztben. Jókor voltam jó helyen, egyszerűen besodortam a labdát a hálóba. A második gólom tizenegyesből született. Barna Viktor kiharcolta, én berúgtam. Egyébként mi ketten vagyunk kijelölve a tizenegyesrúgásokra. Eddig még nem hibáztunk büntetőt …

A hét végén újabb fontos bajnoki vár csapatunkra, a Hatvan gárdáját fogadjuk hazai pályán. A célunk nem is lehet más, mint a három pont itthon tartása. Hogy ez Szabó Tamás góljaival vagy anélkül sikerül, ebben az esetben teljesen mindegy!