Felnőtt csapat Labdarúgás

Egy sérült, egy beteg …

Már csak kettőt kell aludni és ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára csapatunk. Ha semmi nem jön közbe, 21 fős keretünk két játékosa kivételével mindenkire számíthat szakmai stábunk a hétvégi, Tállya elleni idegenbeli találkozón.

A télen Székelyudvarhelyről szerződtetett Jakab Róbert egy ideje bokasérüléssel bajlódik, s bár állapota szépen javul, minden bizonnyal csak az oldalvonal mellől szoríthat társainak vasárnap.

Kalóz Ádám sajnos majdnem az egész felkészülést kénytelen volt kihagyni betegség miatt. Az elmúlt napokban ugyan már bekapcsolódott a edzésmunkába, ám egyelőre nincs olyan erőállapotban, hogy pályára tudjon lépni.

A vasárnap 14 órakor a Tállyai Községi Sporttelepen megrendezésre kerülő találkozót Leél-Őssy Ádám vezeti, segítői Deme Rajmund és Sztányi Tibor lesznek. A mérkőzést a járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapuk mögött, a közönség kizárásával rendezik.