Egyesület Klub

Köszöntő

Tisztelt Szurkolóink! Követve a kor szavát, úgy éreztük, elérkezett az idő, hogy egy új, modernebb, látványosabb honlappal próbáljuk meg kiszolgálni az Önök megnövekedett információs igényeit. Igyekeztünk az idei bajnoki szezon legfontosabb történéseit visszamenőleg is feltölteni oldalunkra, azaz a 2020-21-es szezon első fordulójától kezdve megtalálják felnőtt csapatunk valamennyi mérkőzésének adatlapját, illetve a decemberi zárást követő értékeléseket. Természetesen utánpótlásunk sem maradhat ki új honlapunkról, az ő esetükben egy összegzéssel, pillanatnyi állással próbáljuk meg az átmenetet biztosítani. A tavaszi folytatásban aztán a felnőttekhez hasonlóan a fiatalok bajnokságáról is rendszeresen beszámolunk majd. Kézilabda szakosztályunk egyelőre gyerekcipőben jár, de reményeink szerint a kezdeti nehézségek után hamarosan ők is teljes fordulaton pörögve öregbítik klubunk hírnevét.

Megújult honlapunk megjelenése nem véletlenül esett az új esztendő első napjára. Bízunk benne, hogy 2021-ben az élet visszatér a rendes kerékvágásba és a sporteseményeken Önök is elfoglalhatják helyüket a lelátókon. Addig is jó böngészést kívánunk!

Ábrahám Tamás, szakosztályelnök