Tiszafüredi VSE-SBTC 2-1 (1-1)

Ma este ideiglenes otthonunkban, Gyöngyösön fogadja csapatunk bajnoki mérkőzésen a Salgótarján együttesét. A 18 órakor kezdődő találkozó alakulást online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink.

Tiszafüredi VSE-SBTC 2-1 (1-1)

Gyöngyös, vezeti: Sándor Csaba (Benkő Róbert, Kovács Zoltán)

TVSE: Ladányi – Háda (Lakatos, 79.), Mészáros N., Fehér Zs., Balogh K. – Vincze, Kalóz (Papp N., 85.), Barzsó – Bíró P. (Iván, 60.), Urbin (Tóth N., 85.), Szabó T. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.

SBTC: Végh – Hegedűs M., Nemes, Horváth M. (Skulka, 65.), Tarlósi, Bata (Gazdag II. B., 20.), Szeles, Petrezselyem, Köböl, Boros, Gazdag B. Vezetőedző: Lakatos Béla.

1.perc: Elkezdődött a mérkőzés. Csapatunk a szokásos sárga-kékben, a vendégek fehér-feketében létnek pályára.

1.perc: Még szinte el sem kezdődött a találkozhó, mikor Szabó Tamás beadására remekül érkezett Urbin és közelről a hálóba kotorta a labdát, 1-0.

3. perc: A jobb oldali vonaltól veszélyesen tekert szabadrúgásból a hosszú sarok irányába Hegedűs, de a labda érintés nélkül szállt el a jobb kapufa mellett.

6. perc: Egyenlítettek a vendégek, miután egy bal oldali beadás után jól érkezett középen Horváth Máté és öt méterről a hálóba fejelt, 1-1.

12. perc: Barzsó szöglete után Urbin fejesét kellett védenie Végh kapusnak.

20. perc: Cserél a Tarján, Gazdag Balázs érkezett.

23. perc: Horváth Máté esett el a tizenhatoson belül, de a játékvezető határozottan jelezte, hogy nem történt szabálytalanság.

31. perc: A meglóduló Urbin látványosan feltartották a felezővonalnál, a játékvezető tovább engedte a játékot.

32. perc: Szabó Tamás kapott sárga lapot egy rossz ütemű becsúszásért.

34. perc: Köböl jobb oldali szabadrúgása után a lefejelt labdát Horváth fordulatból kapura lőtte, Ladányi vetődve hárított.

38. perc: Az ötös jobb sarkánál Horváth került lövőhelyzetbe, ám Mészáros belelépett a labda útjába, s róla szögletre pattant a labda.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

48. perc: Szabó Tamás csúsztatását hárította Végh.

Ezekben a percekben nem forgott veszélyben egyik kapu sem.

60. perc: Cserél csapatunk, Bíró helyére Iván érkezik.

64. perc: Háda beadását Iván a kapu mellé fejelte.

74. perc: Füredi mezőnyfölény, helyzet nélkül …

75. perc: Jobb oldali beadás után Gazdag fejelhetett teljesen tisztán a jobb kapufánál, szerencsénkre mellé bólintott.

76. perc: Urbin bújt ki védője szorításából és az ötös bal sarkáról a hosszú sarokba lőtt, 2-1.

79. perc: Cserél csapatunk, Háda Zoltán helyére Lakatos Kirill érkezik.

85. perc: Elhagyja a pályát a két gólt szerző Urbin Péter, helyére Tóth Nándor érkezik, Kalóz Ádámot Papp Norbert váltja.

Letelt a rendes játékidő. Szabadrúgáshoz jutott a Stécé a kapunktól 20 méterre, a a lövés messze elkerülte Ladányi kapuját.

93. perc: Ez csak Ladányin múlott, a Lakatosról lepattanó labdával óriási helyzetbe került a vendéggárda, de hálóőrünk óriási bravúrral hárítani tudott.

95. perc: Vége a mérkőzésnek.

Csapatunk győzelmével óriási lépést tett a bent maradás kiharcolása felé.

  • Álomszerűen kezdtük, majd rémálomszerűen folytattuk az első félidőt. A szünet után azonban már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült és megérdemelten nyertük meg a rendkívül fontos találkozót – nyilatkozta a lefújást követően Dorcsák Zoltán.