Tiszafüredi VSE-Hajdúszoboszló 1-3 (0-1)

Ma kora délután a Hajdúszoboszló együttesét látja vendégül csapatunk bajnoki mérkőzésen. A 13 órakor kezdődő találkozó alakulását honlapunkon követhetik figyelemmel.
Tiszafüredi VSE-Hajdúszoboszló 1-2 (0-1)
Lipcsey Elemér Sporttelep, 200 néző, vezeti: Takács Ákos (Nagy Viktor, Kovács Brankó)
TVSE: Somogyi – Tomola (Illés), Mészáros N. Fehér Zs., Völgyi – Mácsai, Tóth T., Vincze, Kalóz, Barzsó – Tóth N. Vezetőedző: Dorcsák Zoltán.
Hajdúszoboszló: Mészáros D. – Barnucz, Kis Sz., Lukács Zs., Balogh K., Dobi, Kónya, Csiki, Éles, Máté, Szathmári. Vezetőedző: Csillag László.
1.perc: Elkezdődött a mérkőzés.
Az első percek az ismerkedés jegyében zajlanak.
11. perc: A csúszós pályán egyelőre a két tizenhatos között zajlik a küzdelem, a kapuk nem forogtak még veszélyben.
18. perc: Egykori játékosunk, Csiki Norbert kapott sárga lapot egy rossz ütemű becsúszásért.
21. perc: Ezt megúsztuk! Máté János került kecsegtető helyzetbe, de a kapu fölé szállt lövése.
24. perc: Bal oldali szabadrúgás után kalóz fejesét védte szépen a vendégek portása.
26. perc. Völgyi lövését védte a szoboszlói kapus.
31. perc: Máté ezúttal már nem hibázta el lehetőségét, 0-1.
36. perc: Lukács alsó sarokra tartó lövését óriási bravúrral hárította Somogyi.
39. perc: Tomola kapott sárga lapot buktatásért.
42. perc: Barzsó távoli lövését védte magabiztosan a vendégek kapusa.
Szünet.
Folytatódik a sere nem volt egyik oldalon sem.
56. perc: Bal oldali beadás után Lénárt közelről a hálóba passzolta a labdát, 0-2.
57. perc: Kalóz kapott sárga lapot buktatásért.
62. perc: Máté akrobatikus lövését védte Somogyi.
65. perc: Vincze lövése centikkel kerülte el a vendégek kapuját.
67. perc: Völgyi szabadrúgását védte Mészáros.
73. perc: GÓL!!! Tóth Tibor szenzációs indítása után Völgyi 10 méterről kilőtte a hosszú alsót, 1-2.
79. perc: Mácsai lövése szinte leborotválta a kapufát.
Izgalmas végjáték várható, csapatunk mindent megtesz a pontszerzésért.
83. perc: Nagyon nyom csapatunk, Mácsai újabb lövésénél minden tudására szüksége volt Mészárosnak.
84. perc. Tóth Nándor fejesét a gólvonalon mentették a vendég védők.
86. perc: Mindent egy lapra feltéve támad csapatunk, teljesen beszorítottuk ellenfelünket a kapuja elé.
90. perc: Cserél csapatunk, Tomola helyére a 17 éves Illés Patrik érkezik.
Már a hosszabbításban vagyunk.
91. perc: Barzsó lövése a kapu fölé szállt.
93. perc: Eldőlt … Egy kontra után Karacs állította be a végeredményt, 1-3.
Csapatunk óriásit küzdve nagyon megnehezítette a Hajdúszpboszló dolgát, de végül nem sikerült pontot szerezni.